Hűvösödik az éjjel
Fáradt a nyár szaga
És közelgő téltől véres
A sötét éjszaka.
Nem állsz már ott mögöttem
Elhúztad szép kezed
És bűnhődik most mind
Csak te nem, ki vétkezett.
Utolsó csókért sikolt
Némán a vérző szívem
De üres lett a tiéd,
Üres benned minden.
Azt hittem megoldás vagy,
De nem vagy más, csak álom,
Nem játszhatom örökké,
Hogy ezt az álmot várom.
Hűvösödik az éjjel,
És fázik benn a szívem,
Tele közös emlékeinkkel
Ott reszket benne minden…
Halodoklás /saját pennából/
2010.08.28. 19:59
Elfáradt a nyár. Búzaszőke haja csapzottan hull a vállára, az arca kipirult, fáradt, mosolya finom redőkbe görbül. A szeme pedig már nem olyan élénk kék, nem olyan vad türkiz, mint anno, mikor még a június táncolt végig a réteken, virágesővel sújtva őket.
A hőség is elmúlt, már csak bizsergető meleg simogatja az arcomat, ha kilépek, és nézem a kertet, vagy lefekszem a fűbe. Elmúlás.
Ez a szó lebeg a szemem előtt. Fáradt a lelkem is. Az augusztus pedig sír. Még csak szépen halkan, éjjel, a sötétség leple alatt, hullócsillagok százain, mint könnyein csillan meg a fény…
Viszlát augusztus, viszlát nyár. Elmúlt az időd.
közel a szívhez (saját pennából)
ginny
2010.08.12. 19:42
ez nem is vers, ez csak továbbírása egy dalszövegnek, nevezetesen kispál és a borz... hallgassátok meg.
„Mindentől messze
A szívhez közel
Csinálj csodát
és én elhiszem
hogy kell egy rendszer
ami nem mozog
és megígérte anyu is,
hogy megkapod.”
De te ne törődjél
Semmivel,
Csak fuss tovább
Ha van kivel…
Énekelj hangosan
Táncolj a szélben
Vegyüljél csak el
a mindenségben.
Csillag lehetsz
Kicsicsillag…
De kialszol
Amikor virrad…
Vagy lehullasz
Vagy felrobban
A tested
Miközben a jövődet
Fested.
Fel a mellkasod
Belsejébe…
Oda egészen
A szívhez közel.
Csinálhatsz csodát
De már nem hiszem…
vége a mesének (saját pennából)
2010.06.05. 11:53
Elszökött a szőke királyfi,
a királylány elfáradt, öreg.
Néma a kastély, a bűvös erdő,
elszáradt minden: szomorú közeg.
A királylány ráncos és idős már,
meggyötörte őt a szép mese,
a királyfi zsémbes és unalmas,
nem érdekli már a kedvese.
A sárkány rég halott már,
az öreg király is jobb létre szenderült,
nézz csak körül: ez itt Meseország!
Az a kis boldogság ennyibe került.
...
2010.06.05. 11:49
A nehéz, vörös függönyök hónapok óta fenn vannak. Az előadás folyik szűnetlenül.
Írok a fájdalomról, de a sorok üresek. Fáj, hogy nem fáj. Fáj, hogy nem hiányzik.
Próbálom megtalálni, amit elvesztettem, aztán rájövök, hogy nincs ilyen. Ami valójában hiányzik, az maga a hiány.
Reményszilánkok, és álomdarabkák között heverek tétlenül. Ahányszor mozdulni próbálok, megsebzem magam. Ezer sebből vérzem, és közben mégsem. Hamisak a sebek, hamis vér szivárog belőlük undokul. Játszom magamnak. A színdarab hosszú, és nyomasztó, de még nincs vége.
Nem az fáj, hogy nem vagy itt, hanem az, hogy már nem is hiányzol…
rímrém (saját pennából)
2010.06.05. 11:09
Ez a vers?
Ez nem szól semmiről…
Mint mikor a költő elfárad, s kidől.
És körülötte elgurulnak vígan
A rímek, s nevet:
„Ezeket én írtam!”
Zsebéből kifolyik a tinta,
S sötét tócsát fest a szőnyegbe,
Valaki feltörölhetné már!
Kiált a költő, de senkinek sincs kedve.
Ez a vers?
Ez nem szól semmiről.
Ez csak úgy heverészik egy lapon,
Csak kitölti most az időmet,
Mert képzeld!
Van egy szabad napom.
Ez a vers?
Ez még csak nem is szabályos.
A rímképlet borzasztó,
A szótagszám hiányos.
Ha egy irodalmár kezébe kerül?
Hajaj! – gondolja, inkább maradt volna belül!
Ez a vers?
Ez csak egy kósza dal,
Nem érint meg, s fel sem kavar.
Csak papírra vetettem néhány rímem…
Nézd csak! Most vidám a szívem.
Nem várhatok örökké rád (saját pennából)
2010.06.05. 11:04
Csak egy kép vagy az emlékeimben.
Éles arcú. Kezed a zsebedben.
Nem érhetlek el, és te sem engem,
Soha.
Tőlünk ennyi tellett.
Nem leszünk együtt sohasem.
És én megyek mindig, merre visz az út,
Oda.
Más kezét fogom majd ezután.
Talán szeretni is tudnám őt…
Nem tarthat az emléked engem
Fogva.
Idegen vagyok néha magamtól.
Mintha lyukas zsebkendőbe csomagolnám,
úgy szállnak az emlékek a széllel
Tova.
Nem is fáj, nem is fájt sohasem.
A lányoknak néha muszáj sírniuk (saját pennából)
2009.08.24. 22:03
Ha könnyek közt látod őt,
a máskor mosolygós nőt…
Hidd el, olykor muszáj így tenni,
a lányoknak néha levertnek kell lenni.
Ha dühöngve látod őt,
a máskor olyan nyugodt nőt…
Hidd el, néha muszáj így tenni,
a lányoknak néha mérgesnek kell lenni.
Ha szétesve látod őt,
a máskor oly szabályos nőt…
Hidd el, néha muszáj így tenni,
a lányoknak néha szétszórtnak kell lenni.
Ha csalódottnak látod őt,
a máskor reményteljes nőt…
Értsd meg, olykor muszáj így tenni,
a lánynak néha szerelmesnek kell lenni.
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?
2009.08.24. 14:12
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?
"az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon"
2009.08.24. 14:09
vagy mégsem? ez a versek helye.és egyéb irodalmi műfajoké. lesznek saját versek, novellák ,és más írók/költők alkotásai is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
